Manapság nagyon divatos az Oi! zene. De vajon mindenki tisztában van-e azzal, hogy honnan ered, és hogy mi a története? Szerintem nagyon kevesen. Azt pedig még kevesebben tudják, hogy sokkal inkább meghatározta a skinhead szubkultúra alakulását, mint a Ska, vagy bármi más. Az Oi! az a zene, ami születésétől kezdve a skinheadeké volt.

Az Oi! minden idők leginkább félremagyarázott mozgalma. Igen mozgalom, mert ez egy zenei stílusnál többet jelent: a kezdetektől fogva egyesít minden embert, politikai és faji hovatartozástól függetlenül. És még 25 évvel a háta mögött is létezik az egész világon, annak ellenére, hogy a "baloldali" hippi média szerint az Oi! a kultúra egy rákos daganata. Szerintük az Oi! bandák és a közönségük barbár, erőszakos rasszista horda, és ezt az állításukat ferdített, vagy éppen teljesen valótlan hírekkel támasztják alá.

Az Oi! gyökerei a Punk zenéig nyúlnak vissza. A Punk robbanása 1976 és 1979 közé tehető. Ez pusztán zenei stílus volt és azért jött létre, mert a fiatalok megunták azt, hogy a rock együttesek már nem közülük valóak. Pontosabban azt, hogy beképzelt sztárok lettek, ráadásul a zene is puhányodott. A szövegek pedig nem arról szóltak, ami őket érdekelte volna, minden rocker egy önjelölt költő volt és a saját "műveivel" traktálta a közönséget.
A Punk taljesen mást akart jelenteni. Brutális, energikus, az utca zenéjeként akarták eladni. De természetesen közel sem volt az. A legtöbben közülük középosztálybeli művészek voltak. A nagy Joe Strummer(Clash) apja például diplomata volt, ő pedig "white riot"-ról énekelt, miközben egy kizárólag fehérek lakta, jó környéken lakott... A Punk szép lassan nevetséges látszat lett, amiből önjelölt művészek és divattervezők húztak nagy hasznot.
Az első banda, aminek sikerült egy átverésre épülő karriert csinálnia, a Sham 69 volt. A Sham 69 szövegei első hallásra tényleg az utcakölykökhöz szólnak, de vajon mit tudott Jimmy Pursey azoknak az érzéseiről, akiknek énekelt és akiktől kaszálta a pénzt? SEMMIT. Ez csak egy álarc, amit felvett (ráadásul elég rosszul), hogy aztán befutott sztár lehessen. És ez sikerült is neki. Akkoriban mindig a toplisták élén szerepeltek. Millwall Roi(Last Resort) ezt írta róla: "I wish it was the weekend everyday/But Jimmy Pursey didn’t get his way/He liked to drink but he didn’t like to fight/He didn’t get his fucking homework right."

Persze nem csak selejt bandákat szült a Punk robbanás. Az Oi! zene megszületését jelentő két zenekar is akkoriban alakult: az Angelic Upstarts és a Cockney Rejects. Hamarosan nagy ellenfelei lettek a Sham 69-nak és olyan tábort tudhattak magukénak, akikből az Oi! zene rajongói lettek. Mindkét banda ismerte a srácok érzéseit, hiszen közöttük éltek, tudták, hogy mi érdekli őket. Ez tette őket olyan hitelessé.
Az Angelic Upstarts inkább baloldali bandának volt modnható, a szövegeik társadalom kritikusak voltak és előszeretettel léptek fel baloldali rendezvényeken (RAR - Rock Against Racism), amit nyíltan vállaltak is.

A Cockney Rejects teljesen apolitikus volt. Őket nem érdekelték a társadalmi igazságtalanságok, a sörözésről, bulikról,  futballról, verekedésekről énekeltek. Sajnos a futballról szóló számaik sok kellemetlenséget okoztak nekik, ugyanis a koncertjeik gyakran fulladtak a különböző kluboknak szurkoló csapatok verekedésébe.
A két bandának kezdetekben nagyon kevés skinhead hallgatósága volt, igazság szerint a skinheadek nem szerették a zenéjüket. Mivel a banda egy futball szurkolói táborból alakult, a Cockney Rejects tábora leginkább West Ham szurkolókból állt, ehez jöttek még a régi Sham 69 és Menace rajongók. Az első önálló Oi! tábor az ő rajongóikból lett, ami nagyon gyorsan növekedett, ezzel kezdődött az Oi! mozgalom 1980 környékén. Ezt a zenét akkor még nem Oi!-nak hívták, hanem "New Punk"-nak, csak később kapta meg a mostani nevét Garry Bushell-től(The Gonads). Az Oi! rajongók közül SENKI sem volt náci. Természetesen mindenkinek meg volt a politikai meggyőződése, de ez nem nagyon volt téma köztük. Patrióták voltak, büszkék a mukás osztályra és a szubkultúrájukra. Ennyi és nem több.
Ekkor vált divattá a Lonsdale márka is, ugyanis az ő példaképeik sportolók (boxolók, focisták) voltak, őket pedig főleg Lonsdale és Umbro cuccokban lehetett látni.
A futball révén lassan a skinheadek is megismerkedtek az Oi! zenével és egyre nagyobb számban látogatták a Cockney Rejects koncerteket.
A Cockney Rejects nyomdokában sorra alakultak az Oi! bandák (The Business, Splodge, Infa Riot, Last Resort) és egyre kezdett terjedni.
 
Úgy látszott, hogy a Cockney Rejects-nek riválisa nem nagyon lesz. Ám Ekkor (1980 végén) megjelent egy zenekar, és lesöpört mindenkit a pályáról. Ők voltak a 4-skins (Gary Hodges, ének; Hoxton Tom, basszus; Rockabilly Steven Pear, guitár; és John Jacobs, dobok). A Chaos című számukkal robbantak be a köztudatba és a dinamikus zenéjüknek, valamint a jó kiállásuknak köszönhetően pillanatok alatt a közönség kedvencévé váltak. Igazából ők voltak azok, akik megszerettették az Oi! zenét a skinheadek nagyobb rétegével. Tanultak az elődeik hibáiból is, ezért a dalaikban nem hallunk futball csapatokról, vagy politikáról. Így elekerülték a koncert közbeni összetűzéseket. Nagyon ügyeltek arra, hogy a politikától függetlenek maradjanak, ezért nem vettek részt megkérdőjelezhető koncerteken, mint például a baloldali Rock Against Racism. (persze ebbe később belemagyarázták, hogy azért nem, mert nácik voltak).

Az Infa-Riot már annál inkább hajlandó volt az efféle dolgokra. Ők inkább az Angelic Upstarts vonalát követték, ami erősen baloldali...Sokszor léptek fel együtt a RAR koncerteken.
A két fontosabb koncert közbeni incidens is hozzájuk fűződik, ami természetesen a futball miatt volt. Az első 1980-ban a New Punk Convention nevű rendezvényen történt, ahol a West Ham szurkolók csaptak össze az Arselnal szurkolóival. A második eset 1981 márciusában történt az Acklam Hall-ban, ahol a Millwall szurkolók skinhead bandájával léptek fel, a Last Resot-el. Itt a Queens Park Rangers és a West Ham szurkolók agyalták meg egymást.

A foci miatti verekedések egyre elviselhetetlenebbé kezdtek válni. Minden naposak voltak a véres verekedésbe torkolló koncertek. A zenekaroknak kezdett elegük lenni belőle és próbálták a szurkolók közötti ellentéteket csökkenteni.
Millwall Roi (Last Resort) szerint nagy összetartó erő az Oi!, csak távol kell tartania magát a futballtól. De ha már ennyit említettem a Last Resort nevét, akkor jó ha tudjátok, hogy ez a banda is szorosan kapcsolódik a skinhead zene történelméhez. Amit talán kevesen tudnak, hogy a dél-londoni zenekart egy skinheadek körében nagyon híres bolt szponzorálta, mégpedig a Last Resort shop, aminek a tulajdonosa Michael French volt. Ez a bolt nagyban befolyásolta a skinhead divatot, a londoni skinek szinte csak itt vásároltak. És természetesen szép pénzeket áldozott arra, hogy a Last Resort útját egyengesse. Turnékat és fellépéseket szervezett nekik, fizette a költségeiket. Cserébe ők népszerűsítették a boltot.

Tehát ott tartottunk, hogy a londoni Oi! zenekarok megállapodtak egymással abban, hogy a tarthatatlan állapoton vátoztatni kell, vagyis ki kell szorítani a futball miatti erőszakot a koncertekről és ez be is vált. Olyannyira, hogy az 1981-ben megrendezett, második New Punk Convention teljesen nyugodtan zajlott, pedig a rendezvény színhelye, a Bridge House tele volt tömve West Ham, Spurs, Millwall, QPR, Arsenal és Charlton szurkolókkal.
Tehát az Oi! mozgalom a lehető legjobb úton haladt és egyre nőtt a népszerűsége. Ez köszönhető annak is, hogy egyre több koncetret szerveztek az East End-en kívül London más részeiben is. De ez volt az, ami kiváltotta azt a szerencsétlen eseményt is, ami megpecsételte az Oi! további alakulását.

1981. július 4. Fekete betűs nap a skinheadek számára. A média tele volt a skinheadekről szóló cikkekkel. "Skinheadek faji felkelést indítottak a békés, pakisztáni közösség ellen", "elszabadult a pokol", "faji háború"... A tévé, a rádió és az újságok ontották az ehhez hasonló híreket. Állításuk szerint skinheadek hatalmas csoportja érkezett július 4-én este gyalogosan és buszokkal a dél-londoni pakisztánok lakta negyedbe azzal a céllal, hogy egy faji felkelést indítsanak ellenük. Ami tény, hogy hatalmas harc bontakozott ki a skinheadek és a pakisztániak között, amit a rendőrök is alig tudtak megfékezni. Lerombolt , felgyújtott házak és kocsik, sebesültek és felfordulás. Egész Londont megrázta. De ez a sztori gondolom mindenkinek ismerős, vagy legalábbis hallott már a Southall-i botrányról. De vajon mi az igazság?
Mint azt írtam, az Oi! zene kezdte kinőni kelet-Londont és egyre több buli volt szerte a városban. Akkor este a Hamborough Tavern adott helyet a 4-skins és más Oi! bandák koncertjének. Rengetegen érkeztek (volna) a buliba. Faji provokációról szó sem volt. Egyszerűen jól akartak mulatni és nem gondolták volna, hogy bármi gond lesz, hiszen napokkal előtte már többször is felléptek olyan negyedekben, ahol színesbőrűek laktak. De a pakisztáni közösség közelről sem volt olyan békés, mint ahogy azt a média állította. Már a koncertre érkezőket sem nézték jó szemmel, többüket meg is támadták. Egy minibuszt is, amiben Lewisham-ből érkező skinheadek tartottak a buliba, köztük Garry Johnson is, a radikális Oi! költő. Miközben a skinheadek élvezték a koncertet a Hamborough Tavern-ben, a pakisztániak egy petróleum bombát dobtak be az ablakon (amit követett később több is). A zavargásokra kiérkező rendőrőknek kellett megvédenie a fiatal Oi! rajongókat a fékevszetett ázsiai tömegtől.

Természetesen később a kihallgatott pakisztániak azt vallották, hogy a skinheadek provokáció céljából rendezték éppen oda a koncertet, ők csak megvédték a környéküket tőlük. Ez csak azért érdekes, mert ha valóban provokálni mentek volna és valóban egy "faji felkelést" akartak szítani, akkor miért nem hagyták otthon a szinte még gyerek skinheadeket és a barátnőiket? És a legfontosabb: akkor miért volt köztük szép számmal fekete, ázsiai, görög, sőt PAKISZTÁNI skinhead? Szó sem volt semmi rasszista provokációról. Csak hát a média mindig vérszemet kap, ha szíthatja a feszültséget és ilyen nagyszerű sztorit kreálhat az egészből. Sok szám íródott a Southall-i botrány kapcsán (4-skins: One Low For Them; Blitz: Nation Of Fire; Violators: Summer Of '81)

Végső soron roszabb is kisülhetett volna a dologból. Amikor az incidens elkezdődött, a koncert még az elején tartott. Így még nem voltak túl sokan a helységben, ami pillanatok alatt (köszönhetően a petróleum bombáknak) porig égett. Ha többen vannak bent, akkor hatalmas tragédia történhetett volna.
A zavargás kitörése után a rendőrség lezárta a környéket, így a skinheadek nagyobbik része nem juthatott el a helyszínre. Ami a dolog iróniája, hogy amikor a rádióban meghallották a tudósítást, a nyugat-londoni motoros bandák elindultak, hogy segítsenek régi ellenfeleiknek, a skinheadeknek, az ázsiaiakkal szemben. Szerencsére ők sem jutottak át a rendőrökön.

A média ekkor égette a skinheadekre a náci jelzőt, ezen keresztül pedig a köztudatba is rasszistaként vonultak be. Ezután kellett a skinheadeknek egy olyan dologgal szembenézniük, amihez soha, semilyen közük nem volt: a nácizmussal.
Az agresszív, rasszitsa jelző nem csak megbotránkozást keltett az emberek között. Egy angol szélsőjobbos szervezet is felfigyelt a hírekre. A Youth National Front (Fiatal Nemzeti Front) nagy lehetőséget látott a skinheadekben és az Oi! zenében. Hamarosan Joseph Pearce, a szervezet vezetője, kijelentette, hogy az Oi! zene lesz a Nemzeti Front zenei fegyvere. Hamarosan az összes neonáci fiatal megtanulta, hogy ha levágatja a haját és bakancsot húz, akkor válik igazi nácivá. A koncerteken egyre nagyobb számban jelentek meg, ami teljesen lerombolta az eddig felépített Oi! mozgalmat. A fotósok természetesen most már ontották az újságoknak a koncerten karlengető fiatalok képeit, ezzel erősítve a köztudatban azt, hogy a skinhead=náci. Ezt az állapotot nem sokáig tűrték az Oi! rajongók és kipofozták a koncertekről a nácikat is és a fotóriportereket is, akik sieg-heil-re voltak éhesek.
Mivel a létező Oi! zenekarok között nem találtak a "felsőbbrendű faj"-nak megfelelőt, ezért a nácik csináltak maguknak sajátot, akik az új náci mozgalom a Blood and Honour (Vér és Becsület) nevű szervezet körül csoportosultak. A Skrewdriver, aki az első punk együttesek egyike volt, elsőként állt a nácik sorába. Később ebből szép kis karriert csinált az USA-ban.

A zenekarok és az egész közösség kétségbe esetten próbált tenni annak érdekében, hogy a róluk kialakult képet megcáfolják, ugyanis a szimpla tények nem voltak elegendőek. Hiába írtak a Sound újságnak, hogy említse meg azt a skinhead megmozdulást, ahol több, mint 500 fekete és fehér bőrű skin együtt tüntetett a munkanélkülésg ellen. Arra persze senki sem figyelt  fel. A 4-skins menedzsere bejelentette, hogy az együttes hamarosan fellép egy antirasszista rendezvényen, de sajnos még mielőtt sor került volna rá, a zenekar feloszlott, köszönhetően a rájuk nehezedő nyomásnak. A The Business továbbra is megtagadta, hogy a baloldali RAR (Rock Against Racism) rendezvényen fellépjen, de hamarosan megrendezték az Oi Against Racism and Political Extremism But Still Against The System turnét, ahol többek között fellépett velük az Infa-Riot, a Blitz és a Partisans is. Ezen kívül még rengeteg antirasszista rendezvényt szerveztek a skinheadek. Kevés eredménnyel.
A 4-skins feloszlott, igaz később újra alakult, de az eredeti tagokból már csak Tom maradt meg. Az Angelic Upstarts tagjait besorozták. A Last Resrot-nek hátat fordított a támogatójuk és megtiltotta, hogy ezzel a névvel bárhol is fellépjenek. Neki csak az volt a fontos, hogy a pólóit eladhassa, de a Southall-i események után rossz fényt vetett volna rá a banda... Így a Last Resort is feloszlott és csak később alakult újra Warriors néven, amiben már az énekes, Millwall Roi nem vett részt. Az Exploited, akik addig skinheadként nyomultak, átváltottak, megnövesztették a tarajukat és megpróbáltak szakítani a múltjukkal. Eldobták a régi ruhatárat és felszerelkeztek punk cuccokkal... 1982-ben az Oi! zene szinte teljesen eltűnt az utcákról, a zenei boltok nem voltak hajlandóak árulni a skinhead bandák lemezeit. A régi arcok nagy része "hétköznapi ember" lett. 1983-ban a régebben népszerű Cock Sparrer újra alakult és kiadta az új Lp-jét Shock Troops néven, de ezzel már nem jutott fel a toplisták élére.

Az Oi! zene és a skinhead kultúra pár évre szinte teljesen eltűnt. De mindig maradtak olyanok, akik nem feledték a régi időket és szép lassan újra éledezni kezdett a dolog. Visszatértek a régi zenekarok és újak alakultak. Megjelent pár kiadó, akik szívükön viselték a brit Oi! zene sorsát. Többek között ekkor jelent meg a Captain Oi! Records is, ami máig a brit színtér legmeghatározóbb pontja, habár akkoriban még nem volt olyan nagy jelentőssége. Annál inkább a Link Records-nak, ami 1986 táján olyan bandáknak adott teret, mint a Section 5, vagy a Vicious Rumours. Az Oi! zene és a skinhead kultúra újjá született. De sajnos azóta sem lett olyan erős, mint 1981-ben. Megtépázta a média és ma már alig van olyan ember, akinek az Oi! zene és a skinhead szubkultúra ne a náci barbárokat jelentené. De azért nem teljesen ilyen gyászos a helyzet. Az Oi! átterjedt egész Európába és a világ minden tájára. Ma több tehetséges Oi! banda létezik, mint valaha.
Csak sokan elfeledkeztek valamiről, vagy soha nem is voltak tisztában vele. Hogy honnan indult, hogy hogyan vált azzá ez a nagyszerű Oi! zene, amit játszanak. És legfőképpen, hogy ez az utca zenéje.